2015. január 3., szombat

2015 Évkezdő book tag

Sziasztok!
Mára nem készültem bejegyzéssel, de nagy meglepetés ért, mert mikor felmentem moly-ra megláttam, hogy  Jolcsi ( akinek a blogját a nevére kattintva megtekinthetitek :))  kihívott erre a tagre aminek nagyon-nagyon örülök :) Én is kihívok 3 embert, akik legyenek ClaryTris avagy VaniliaOlivia és kiruu. :)
Na de nézzük is :

1.Hány könyvet szeretnél elolvasni a 2015-ös évben?


Hát, 200 a cél, de ebből szerintem olyan 100-150 lesz attól függ. Mivel jövő tanévben kezdem a középiskolát, ezért lehet még kevesebb időm lesz olvasni.

2.Új évi fogadalmak a könyvekkel kapcsolatban...?

Megpróbálom minimalizálni a könyvvásárlásom, mert másra kéne spórolni. Illetve megpróbálok befejezni minden sorozatot és trilógiát amit elkezdtem.

3.Melyik az a könyv(egy konkrét!)amit biztosan elolvasol idén?

Ez egy nagyon jó kérdés, és a válasz: Trónok harca. Már ősz óta itt áll a polcon és nagyon szégyellem magam, de a hossza miatt nem mertem belekezdeni pedig mindenki ódákat zeng róla. Úgy, hogy amint lehet sort kerítek rá.

4. Mely trilógiát/sorozatot fejeznéd be ebben az évben?

A Végzet Ereklyéi sorozat és a Pokoli szerkezetek trilógia. Most rám jött, hogy ezeket bezony be is kéne szerezni, szóval gőzerővel kutatom, hogy kik cserélik és úgy tűnik, hogy meg is lesz szerezve szinte minden része. Úgy, hogy most nagyon örülök.



5.Ha már a trilógiáknál és a sorozatoknál tartunk,mely trilógiába/sorozatba (mindegyikből max.2)kezdenél bele?

Nagyon jó kérdés. Hát ide igazából csak egyet tudok mondani, mert van egy rakat elkezdett sorozatom és trilógiám. Szóval nagyon sokan dícsérik a Legenda-trilógiát és szeretném majd én is elkezdeni, de ez még a távoli jövő xD Illetve nem is, szeretném még elkezdeni a Párválasztó-trilógiát ami, ha jól tudom azóta sorozattá bővült ( vagy fog bővülni).


6.Melyik egyrészes/kétrészes(max.3) könyvet olvasnád el 2015-ben?

Na ebből már mindjárt több van. Nemrég ( talán tegnap?) találtam rá a molyon Takami Kosún: Battle Royale című könyvére ami felkeltette az érdeklődésem.( Bár nem tudom, kicsit durvának tűnik) Ezen kívül A könyvtolvajt szeretném még elolvasni és a Penumbra úr nonstop könyvesboltját.



7.Válassz két könyvet,amit csak azért szeretnél elolvasni,mert jókat hallottál róla!


Az egyik mindenképpen Katja Millay: A Nyugalom tengere című könyv lesz, mert nagyon sok jót hallottam róla. A második helyen  Leiner Laura: Késtél c. könyve áll. amit nagyon sokan dicsérnek, de én még így is félek kicsit tőle, mert az Akkor szakítsunk nekem nem tetszett.



8.Válassz két olyan könyvet,amit a borítója miatt szeretnél elolvasni!

Tudnotok kell róla, hogy én sosem csak teljesen a borító alapján döntök, sőt nálam az nem játszik nagy szerepet. De van kettő amelyiknek nagyon megfogott a borítója. Az egyik Lauren Oliver: Pánik c. könyve amit mindenképp be kell szereznem, mert gyönyörű, a másik pedig az Anna Banks által írt Poszeidón, aminek a címe és a borítója is megfogott.





Ennyi lett volna ez a mai tag, remélem tetszett :)

2014. december 28., vasárnap

Nagy Karácsonyi Book Haul

Sziasztok kedves Olvasóim!

Bizonyára minden könyvmoly álma az, hogy karácsonyra legalább egy könyvet kapjon, de a legjobb, ha többet. Esetleg van aki e-book olvasót szeretne, van aki a rendes lapozható könyvet részesíti előnyben, Nos én is az utóbbiak táborát erősítem. Szerintem a családom tagjai már elkönyvelték, hogy az a furi lány a rokonságból nagyon szeret olvasni. Így hát, nem csoda, hogy most is, mint jó pár éve már, nagy részt könyveket kaptam, amit őszintén nem is bánok.
Jó gyerekhez híven azért én is leadtam egy listát a legjobban vágyott könyveimmel a ,,Jézuskának", de még így is értek meglepetések.
Így, hogy lassan a karácsony napjai elmúltak, itt elkezdett esni a hó, aminek én nagyon örülök, hiszen tél van és a hó jó :D
Mindenkinek még egyszer Boldog Karácsonyt, szeretnék kívánni és a megjegyzésekben nyugodtan ti is megírhatjátok milyen könyveket találtatok a fa alatt.
A könyveket kronológiai sorrendben sorolom fel, tehát ott lesz mindig a könyvek előtt, hogy melyik nap kaptam őket :)

December 24.

Ezt a napot mindig itthon töltjük a családommal, és ezeket a szépségeket kaptam :

Jennifer. A. Nielsen : The False Prince- A hamis herceg

Fülszöveg: Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút. 
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti. 
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage-dzsel. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból. 
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, mígnem végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat. 
Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal, ami az utolsó oldalig lábujjhegyen tartja az olvasót.

Ezt a könyvet már elolvastam, és fhu és ahw, erről szerintem lesz egy külön bejegyzés, addig is olvassátok el. Most! Mert ez egy zseniális könyv :)

K.A. Tucker : Ten Tiny Breaths - Tíz apró lélegzet

Fülszöveg: Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.
Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkre teheti.

Érdekesnek ígérkezik a könyv, nem volt benne a kívánságlistámban, és a borítója pedig szerintem kifejezetten ronda, de nem az a lényeg, hanem ami belül van, szóval kíváncsi vagyok. Valószínűleg erről is lesz külön bejegyzés, de attól függ mikor olvasom.

Janette Oke: Ha szólít a szív

Fülszöveg: Elizabeth Thatcher fiatal, csinos, művelt, intelligens. De amikor nyugatra utazik, hogy egy iskolában tanítson a kanadai Sziklás-hegység lábainál, az ottani állapotok teljesen felkészületlenül érik. Mégis eltökéli, hogy beilleszkedik a helyiek közé és a rábízott gyerekek szívébe lopja magát.
Épp ennyire eltökéli, hogy ő egyetlen nyugati férfinak sem fogja odaígérni a szívét. Egészen addig, amíg találkozik Wynn Delaney-vel, az északnyugati lovasrendőrség egyik tagjával…
Különleges bónusz oldalak Janette Oke levelével és a forgatáson készült képekkel!

Ez szintén meglepetéskönyv volt számomra, de érdekesnek tűnik és értékelem, hogy végre nem nagy lóbetűvel angolul, és kicsivel magyarul van a címe, hanem teljes egészében magyarul. Illetve, elvileg film is van belőle, lehet azt is megnézem ha tetszik a könyv.

Julie Kagawa : The Iron Queen - A Vaskirálynő

Fülszöveg: A nevem Meghan Chase.
Azt hittem, vége. Vége a tündérekkel töltött időnek, annak, hogy lehetetlen döntéseket kell hoznom, fel kell áldoznom a szeretteimet. Azonban most vihar közeleg – egy seregnyi vastündér, akik minden tiltakozásom ellenére visszarángatnak magukkal. Eltépnek a kitaszított hercegtől, aki megesküdött, hogy mellettem marad, és egy olyan háború mélyére hajítanak, amelyet aligha élhet túl bárki is. 
Nincs visszaút.
Ez a harmadik kötete a Vastündérek sorozatnak, és valószínűleg mielőtt ezt elkezdeném elolvasom újra az előző kettőt, mert már nem nagyon emlékszem.


December 25.

Ezen a napon a közelebb élő mamámhoz mentem és ezeket kaptam tőle:

Helena Silence : Ezüsthíd ( Enigma 2.)

Fülszöveg: Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. 
Vagy talán ezek sem. 
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. 
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? 
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

Az első részét olvastam már a könyvnek és nagyon nagy kedvencem volt. Így természetesen mindenképp meg szerettem volna szerezni a második részt, aminek a borítója gyönyörű.:)


Rick Riordan, Peter Lerangis, Gordon Korman, Jude Watson: A Vesperek támadása

Fülszöveg:A tizennégy éves Amy Cahill és az öccse, Dan, azt hiszi, visszatérhetnek régi életükhöz, miután megtalálták a családi hatalmat rejtő 39 Kulcsot. De tévednek. Ugyanis az árnyékban ott lapulnak veszélyes ellenségeik, a Vesperek, akiket semmi nem állít meg abban, hogy megszerezzék a Kulcsokat. Négy remek író állt össze, hogy felfedje a Vesperek és a Cahillek között dúló ötszázéves, titkos háborút. A Vesperek támadnak, és a világ végveszélyben. Készüljetek! Jönnek a Cahillek a Vesperek ellen!

Azt hiszem erről a könyvről az előző bejegyzésben mindent elmondtam. :D





És nagybátyámtól is kaptam egy könyvet:

Eoin Colfer : Ja, és még valami...

Fülszöveg :Egy angol úriember végeérhetetlen kutatása térben és időben egy csésze tisztességes teáért…
Arthur Dent és az egészen figyelemreméltó könyv, a Galaxis Útikalauz stopposoknak véletlen találkozása nem zajlott teljesen zökkenőmentesen. Arthur bejárta az ismert és ismeretlen tér minden zegét és zugát. Előre és hátra bukdácsolt az időben. Többször felrobbantották, újra összerakták, kegyetlenül bebörtönözték, rémségesen elengedték és sokkal cirkalmasabban sértegették, mint az szigorúan véve szükséges lett volna. És persze mindeközben alapvetően nem sikerült megragadnia az élet, a világmindenség meg minden lényegét.
Végül aztán Arthur csak hazakeveredett a Földre. Ez azonban még nem jelenti, hogy elkerülte a sorsát. Ugyanis Arthur esélye arra, hogy egy rendes csésze teát szerezzen, elpárolog a világ óceánjaival együtt, mivel amint megérkezik, megtudja, hogy a Földet fel fogják robbantani… már megint.
A Ja, és még valami… Eoin Colfer tollából a Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógia igencsak váratlan, ám örömmel fogadott hatodik epizódja. Szerepel benne egy egész panteon munkanélküli isten, mindenki kedvenc renegát galaktikus elnöke, egy szerelmes zöld idegen, egy bosszantó számítógép és minimum egy igen nagy tábla sajt.
Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak sorozata nagy vidámság forrása lett szerte a világon. A Ja, és még valami… szerencsétlen Arthur Dent földlakó galaktikus kóborlásainak újabb, vicces fejezete a Galaxis Útikalauz stopposoknak kiadásának harmincadik évfordulójára jelent meg, hogy a legviccesebb sorozatot olvasók új nemzedékével ismertesse meg.
Douglas Adams tervezte egy hatodik könyv megírását a sorozatba, ám sajnálatos korai halála 2001-ben megfosztotta ettől a lehetőségtől. Most, az elismert humorista és bestsellerszerző Eoin Colfer, a széles körben ismert (és igencsak félreértett) Artemis Fowl antihős megteremtője kapott felkérést, hogy ismét engedje szabadjára Arthur Dentet és Ford Prefectet térben és időben. Az egy nagy világegyetem odakint, aki nem vigyáz, azzal szinte minden megtörténhet, és általában meg is történik. Hát te is csomagold el a törülköződet, és élvezd az utazást!

Ez is elég meglepetés könyv volt, és én elkezdtem olvasni a Galaxis útikalauz stopposoknakot, de nem volt rá időm, és vissza kellet vinnem a könyvtárba. De ha már megvan a hatodik rész is, akkor mindenképp sort kerítek, hogy elolvassam az egészet :)

December 26.

Ezen a napon a másik nagyszüleimnél, és a tatámnál voltam, és ezeket a könyveket kaptam :

Pittacus Lore: Hetedik bosszúja

Fülszöveg: FIGYELEM AKI NEM OLVASTA AZ ELŐZŐ RÉSZEKET ANNAK SPOILERT TARTALMAZHAT! 

ÁRULÓ FÉRKŐZÖTT KÖZÉNK. TETTÉÉRT BŰNHŐDNIE KELL… 
Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak, napról napra erősebbek lettek. Már-már boldogok voltak együtt. Legszörnyűbb rémálmukban sem képzelték volna, hogy ellenségeik egyiküket ellenük fordíthatják. A Védőket súlyos veszteség érte, amikor Ötödik elárulta őket. Elveszítették Nyolcadikat, Ella pedig a mogadoriak fogságába esett. A csapat bármit megtenne, hogy Nyolcadik ismét velük legyen, de hiába. Így aztán minden erejüket arra fordítják, hogy leszámoljanak a mogokkal, akik elől egész életükben bujkálniuk kellett. Ennek most vége. 
John Chicagóban meglepő szövetségesre tett szert, akinek révén feltárulhatnak az ellenség gyengéi. Ám hamarosan félelmetes titokra derítenek fényt. Mindeközben a többiek bosszúra szomjazva üldözik az árulót, Ella pedig különös rejtély nyomára bukkan a mogadori hajón. 
A Védők csapata szétszóródott, de legyőzni nem sikerült őket. Amíg akár csak egy is él közülük, a Földért folytatott küzdelem még nem vesztett csata! 
Talán éppen most sétálunk el melletted. 
Talán ebben a pillanatban is figyelünk. 
Talán veled egy városban lakunk. 
Köztetek élünk. 
Eljött a nap, amikor egymásra találtunk. 
Szembeszálltunk közös ellenségünkkel. 
Áruló férkőzött közénk, de megmenekültünk. 
Ha elbuktunk volna, mindennek vége lenne. 
Továbbra is vadásznak ránk. 
Újra megküzdünk velük. 
Kíméletlenül bosszút állunk.

Érdekes sztorim van nekem a Lorieni Krónikákkal, de nagyon megszerettem a sorozatot. :) Az előző részeiből nincs sajnos saját példányom, de nagyon örültem ennek és szerintem ha befejeztem a Partialst ez lesz a következő.:)

Göthe Salamander ( J.K. Rowling) : Legendás állatok és megfigyelésük

Fülszöveg: Minden valamirevaló mágusháztartásban megtalálható a Legendás állatok és megfigyelésük egy példánya. Most – de csakis egy adott ideig – a mugli olvasóknak is lehetőségük lesz arra, hogy megtudják: hol él a quintaped, mivel táplálkozik a puffskein és miért nem tanácsos knarlok számára kint hagyni bármilyen élelmet.
A kötet megvásárlásával ön a brit Comic Reliefet támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely csodásabb bármilyen varázslatnál. Ha ezt nem így érezné, csak abban reménykedhetek, hogy ha netán Mantikór támadna önre, az arra járó varázslók kegyesebbek lesznek önhöz.
             Albus Dumbledore
Ha négyszer nem olvastam a könyvet akkor egyszer sem, azonban saját példányom sosem volt belőle, amit nagyon sajnáltam, de ugye nem is lehetett kapni. Most viszont, hogy kijött ebben a szép új kiadásban természetesen a kívánságlistám élére került :)

Robert Galbraith: Kakukkszó

Fülszöveg: Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

Nagyon szeretem J.K. Rowlingot, és kíváncsi voltam mi sül ki belőle, ha ő krimit ír. Nagyon örültem a könyvnek, és amint tudom elkezdem. :)

Dan Wells: Partials - Részben ember

Fülszöveg:Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.
Dan Wellstől, én a Nem vagyok sorozatgyilkost és annak folytatását a Szörnyeteg urat olvastam, és feltétlenül el szeretném olvasni majd a befejező kötetet. Persze, ebből jött, hogy az író másik trilógiáját is szívesen olvasnám. Belekezdtem már a felénél tartok és zse-ni-á-lis.:D

Isaac Marion : Eleven testek

Fülszöveg: R zombi. Nincs neve, nincsenek emlékei, és szívverése sincsen. Álmai azonban igenis vannak. Ő egy kicsit más, mint a többi hulla.
Egy elhagyott város romjai között találkozik egy lánnyal. Julie-nak hívják, és mindenben szöges ellentéte azoknak, akikkel R addig a napjait töltötte: szenvedélyes, okos és nagyon is él. Egy vibrálóan élénk színfolt a kietlen szürke képen. Maga sem érti, miért, de R ahelyett, hogy megenné, inkább megmenti Julie-t. Idővel furcsa, feszült, ám mégis gyengéd viszony kezd kibontakozni köztük.
Még sosem történt ehhez hasonló. Bár ellentmond minden logikának vagy törvénynek, Julie hatására R többé nem képes belenyugodni a halálába. Ismét lélegezni, élni akar. Ám a rideg, pusztulásnak indult világot már csak komoly harcok árán lehet megváltoztatni…
Isaac Marion egész életében Seattle-ben élt. Nem végzett el semmilyen egyetemet, nem nyert díjat, nincs felesége, sem gyereke. Van viszont egy zenekara, képeket fest, és első regényével gyökeresen megváltoztatta a zombikról alkotott elképzeléseinket.

Ez a könyv sem szerepelt a kívánságlistámon, ugyanakkor már egy ideje el szeretném olvasni. Nem fűzök hozzá túl nagy reményeket, de hátha :)

És itt megtekinthetitek a ,,profi" fényképésztudásommal együtt a könyveket :

Igen a Vaspróbát nem írtam bele, mert azt nem karácsonyra kaptam, de van ám olyan is xD :)


2014. december 25., csütörtök

Rick Riordan, Peter Lerangis, Gordon Korman, Jude Watson: A 39 kulcs 11. A Vesperek támadása

Hali!
Mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt remélem sok könyvet kaptatok :) Jelentem élek, és sajnálom, hogy hamarabb nem tudtam nektek új bejegyzést hozni, de igyekszem kitenni magamért ebben. Mert ma hölgyeim és uraim a kedvenc könyvsorozatom 11. kötetéről lesz szó.
Na lássuk is a könyv adatlapját:

Címe: A 39 kulcs 11. A Vesperek támadása
Írták: Rick Riordan, Peter Lerangis, Gordon Korman, Jude Watson
Eredeti címe: The 39 Clues.  Vespers Rising
Fordította: Acsai Roland
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Fülszöveg:A tizennégy éves Amy Cahill és az öccse, Dan, azt hiszi, visszatérhetnek régi életükhöz, miután megtalálták a családi hatalmat rejtő 39 Kulcsot. De tévednek. Ugyanis az árnyékban ott lapulnak veszélyes ellenségeik, a Vesperek, akiket semmi nem állít meg abban, hogy megszerezzék a Kulcsokat. Négy remek író állt össze, hogy felfedje a Vesperek és a Cahillek között dúló ötszázéves, titkos háborút. A Vesperek támadnak, és a világ végveszélyben. Készüljetek! Jönnek a Cahillek a Vesperek ellen!

Az írókról és az írónőről:

Elvileg a nőké az elsőbbség, de most hagy tegyek kivételt és tegyem előre a kedvenc írómat.

Rick Riordan:

Nos Rick bácsi a kedvenc íróm. Ő teremtette meg Percy Jackson világát és ő kezdett bele ebbe a zseniális könyvsorozatba, a 39 kulcsba. Ő alkotta a kedvenc szereplőim nagy részét, és köszönettel tartozom neki ezért. Szerintem nagyon jó író, a legjobbak között van és ha valakit méltán nevezhetünk J.K. Rowling riválisának, hát ő az. Na de nézzünk egy kis életrajzot( az alábbi szöveg a Villámtolvaj c. könyv belső borítóján található): Rick Riordan a nagyon népszerű Tres Navarre könyvek szerzője, amelyek elnyerték a mystery irodalom három legrangosabb díját. Az utóbbi tizenöt évben Rick hatodik-nyolcadik osztályosokat tanított San Franciscó Bay környéki iskolákban és Texasban. Ez az első könyve fiatal olvasók számára. 
Illetve a Wikipédia még azt mondja nekünk, hogy ötven éves és, hogy eredetileg angol és töritanár volt. Magyar nyelven eddig a Percy Jackson és az olimposziak sorozat, az Olimposz hősei sorozat első része, és a 39 kulcs 1 és 11 része jelent meg tőle.

Jude Watson:

A női íróról jóval kevesebbet tudok nektek regélni, mint Rick bácsiról, de azért elmondhatom nyugodt szívvel, hogy ő is nagyon jó író. Tőle eddig ugye a 39 kulcs sorozat negyedik és hatodik kötetét olvastam. Eredeti neve Judy Blundell. Nagyon sokat nem tudok nektek elmondani róla, úgy nézem elég sok Star Warsos könyvet írt, de az nem az én műfajom.

Peter Lerangis:

Nos egy újabb férfi író, akit szintén onnan ismerek, hogy a 39 kulcs sorozatba írt köteteket. Szám szerint kettőt. A harmadik és a hetediket. Viszont ő írta a kedvenc részemet a sorozatban ami a harmadik kötet, hát én azt nagyon imádtam :). Életrajzilag annyit tudunk róla, hogy 59 éves Brooklyni író, aki főleg ifjúsági könyveket ír.

Gordon Korman:

És a könyv utolsó írója, szintén férfi és szintén a 39 kulcs sorozatból ismerem, bár neki jelentek meg már más könyvei is magyarul.  Ő, egészen pontosan a sorozat második és nyolcadik kötetét írta meg. Én személy szerint nagyon szeretem az ő stílusát is, kiváló író, ahogy a másik három is :)
Kis info róla:  51 éves kanadai író, fiataloknak ír, és elég sok könyve megjelent már.

Na és mielőtt jönne a spoilermentes ajánlás és vélemény nézzük csak meg, hogy:

Mi is az a 39 kulcs sorozat?

Amy Cahill
Nos, ezt a sorozatot Rick Riordan indította útjának, és szinte minden kötetét más író írta. Az alapsztori, az, hogy van egy testvérpár Amy és Dan Cahill akiknek az életébe akkor lépünk be az első kötetben, mikor a nagyanyjuk temetésére mennek. A lány 14, a fiú 11 éves, és árvák, a rémes nagynénjük neveli őket. Aznap az életük fenekestül felfordul, mert a temetésen megtudják, hogy egy óriási család tagjai, és rokonaik voltak például az olyan híres emberek mint Mozart, Benjamin Franklin vagy Beethoven. A végrendelet felolvasásakor dönthetnek, hogy elvisznek fejenként 1-1 millió dollárt vagy beszállnak a 39 kulcs utáni hajszában. Mivel főhőseink vérbeli Cahillek, ezért természetesen elfogadják a kihívást, és egy bohókás nevelőnővel, az oldalukon megszöknek Beatrice nénitől, és elkezdik a 39 kulcs utáni hajszát a világban. Minden kötetben más-más országba utaznak el, és lassan, de biztosan rengeteg titkot megtudnak a családjukról. Közben persze a gonosz, hataloméhes, vagy csak szimplán fafejű gazdag rokonaik is üldözik őket, akik szintén részt vesznek a hajszában, csak mind gazdagabb, idősebb és jobb családi háttérrel rendelkezik, mint a két árva.
Őszintén szólva, én nagyon sok jó tulajdonsága miatt szeretem ezt a sorozatot. A tájak, nagyon jól le vannak írva, a főszereplők, nem tökéletesek, de van egy nagyon egyedi stílusuk és ami a legfontosabb, nem tucat személyiségük van, mint a mostani ilyen nyálas romantikus tiniregényekben, hanem saját egyedi, és nagyon vicces. Az a jó, hogy egyáltalán szerelmi szál nincs nagyon benne, és hála ennek, nem erre hanem egy sokkal összetettebb dologra, egy nagy múltú családra épül. Na de nem és dumálok erről túl sokat, hanem gyerünk a könyvesboltba vedd, meg és garantáltan függő leszel. :D

Ajánlás+Spoilermentes vélemény:

Nos igazából ez a könyv egy kiegészítő kötet, legalábbis nekem az volt. Ez a rész igazából csak akkor érthető, ha olvastad az előző tízet és ez így lehet horrorisztikusan hangzik, de nyugi rövidek.
Négy rövidebb történet található benne négy korból, és négy szemszögből.
Az elsőt Rick Riordan írta, és ez mindennek a kezdete. Gideon Cahill szemszögéből látjuk a világot(1507-ben) aki kétségbeesetten keresi a pestis ellenszerét, de aztán valami mást, valami ennél sokkal komolyabbat talál. Közben láthatjuk, hogyan hullik szét a barátsága a kapzsi Damien Vesperrel, akinek a leszármazottai aztán még sok gondot okoznak a Cahilleknek. Itt tűnik fel először a gyűrű aminek igazából ebben a könyvben nagy jelentősége van hiszen erre épült rá a 4 kis történet.
A második történet Madeleine Cahill szemszögéből íródik, de erről, majd a spoileres részben beszélek, hiszen aki nem olvasta az előző tíz könyvet az, még azt sem tudja ki ez.
A harmadik kis rész 1942-ben játszódik, és a 13 éves Grace Cahill 3 napját mutatja be, ami igen eseménydúsra sikeredett.
A negyedik, pedig napjainkban játszódik, Amy és Dan szemszögéből, és hát mit mondjak, imádom Dan stílusát, és úgy mindent.
Én már nagyon vártam ezt a kötetet és nem kellett csalódnom, sőt, nagyon is meglepődtem, ezen az újfajta szisztémán, hogy ilyen visszatekintős lett. Végre megtudtam egy kicsit többet a négy eredeti testvérről.

Kinek ajánlom:

- Aki olvasta az előző részeket
- Aki nem bánja, hogy egy csepp romantika sincs benne
- Aki szereti a jól megírt regényeket
- Aki nem bánja, hogy több szemszög van
- Aki tudja követni az eseményeket

Kinek nem ajánlom:

- Aki egy semmilyen sztorira vágyik
- Aki csak a romantikus könyveket szereti
- Aki nem szereti, ha a főszereplők nem tökéletesek
- Aki megriad attól, ha gyilkosság és félelem van egy könyvben
- Aki rózsaszín álomvilágban él és és nem akarja, hogy kirángassák onnan

Kedvenc szereplők:

- Alapvetően ebben a könyvben van a két kedvenc könyvszereplőm Amy és Dan Cahill. 
- Rajtuk kívül, még nagyon megkedveltem Madeleine Cahillt, és persze a régiek közül Fiskét és Nelliet.

Kedvenc idézetek:


Dan Cahill
Jeges szél, nulla fok. 
Kipipálva. 
Mocskos hókupacok a járdán. 
Kipipálva. 
Holnap matekdoga. 
Kipipálva. 
Készülés: nulla. 
Kipipálva. 
Társadalomismeret unalomfoka a tízes skálán: tízes. 
Kipipálva. ( Egy nagy sóhajjal.) 
Dan Cahill állapota: normális!

- Tök jó lenne, ha ékszerekkel lenne tele, vagy aranyrudakkal, nem? - mondta Dan.
Amy a dobozzal szemezett.
- Mi vagy te, egy nyomi kalóz? Már így is rohadt sok pénzünk van.
- A hitelesség miatt néhány aranyrudacska a legtutibb. Az egyikből akkora aranyfukszot csináltatnék, hogy Jonah Wizard besárgulna az irigységtől...

Én ennek a könyvnek nyugodt szívvel adok 10/ 10 pontot.

Molyon egyedül én olvastam és csillagoztam is,de remélem leszünk többen is :)

Na akkor lássuk a Spoileres részt:

Az első történetben nagyon sok dolog kiderül többek között az is, hogyan hal, meg Gideon, és milyen is volt a felesége és ő igazából. Persze ugye megvan az alapsztori, hogy végül megszöknek a gyerekek is és Olivia ott marad várandósan a kis Madeleinnal.
A második sztori 1527-ben játszódik és Madeleine Cahillről, az ötödik Cahill gyerekről szól, amint anyjával álnéven élnek egy kis faluban. Aztán Olivia halála után elmegy felkeresni Lukeot aki, azonban nem hisz neki és máglyahalálra ítéli, ő azonban megmenekül és megalapítja a Madrigál ágat.
Grace történetéről csak annyit, hogy tetszik, ahpogy Fiskével bánt, és, az, hogy az anyja halála és apja lelépése után sem adta fel.
Amy és Dan, most főleg Fiskével karöltve hozták a formájukat. Azért elég durván próbálkoztak a Vesperek eltenni őket láb alól, de ravaszak ezek a gyerekek. A gyűrű órába építése Amy részéről egy roppant jó ötlet volt szerintem :) Dan poénjai ebből a részből sem hiányozhattak, és persze az életmentő ötletei sem.












2014. október 28., kedd

The Social Media Book Tag

Sziasztok!
Ma egy book taget szeretnék csinálni és végül a választásom a The Social Media Book Tagre esett amit úgy gondolom sokan ismerhettek. A lényege az, hogy a közösségi oldalakhoz, a megadott szempont szerint kell hozzárendelni könyveket.Remélem elnyeri majd a tetszéseteket :)
Na de csapjunk is bele a lecsóba :D

Twitter 

-  A legrövidebb kedvenc könyved: Sokat gondolkodtam ezen míg végül Göthe Salamander: Legendás állatok és megfigyelésük című könyvre esett a választásom. Ez a Harry Potter sorozat egyik kiegészítő kötete, és én személy szerint imádtam. Aki esetleg még nem látta, az Animus Kiadó most ősszel újra kiadja szép új borítóval :)Én biztos megveszem, mert nekem nincs meg a régi és szerintem már vagy négyszer kiolvastam a könyvtárit.





Facebook 

 - Egy könyv, amit mindenki rád akart tukmálni: Na ez nem volt nehéz. Joss Stirling: Lélektársak-Sky. Több barátnőm ismerősöm is olvasta, és bent volt a könyvtárban. Mindenki mondogatta, hogy milyen jó és olvassam el. Annyit tudni kell rólam, hogy olvasás terén elég önfejű vagyok, és csak azt olvasom el aminek tetszik a hátulja. Na ennek már az sem tetszett, de azért kivettem. Az első száz oldalt bírtam elolvasni, és amikor a fordító Hogwartsot írt bele Roxfort helyett szépen kulturáltan letettem és ment vissza a könyvtárba. Szóval abszolút negatív volt ez a tapasztalatom. Mondjuk ha neten látom, hogy ismert akkor néha, van, hogy az alapján választok könyvet.

Tumblr 

- Egy könyv, amit még azelőtt olvastál, hogy menő lett: Sokat gondolkoztam ezen és végül a Rubinvörös- trilógiára esett a választásom, hiszen én azt rögtön a megjelenés után olvastam el és akkor még nem volt az elsőből film és nem is ismerték ennyien. Nekem ez a trilógia nagyon nagy kedvencem, és hűen tükrözi az, hogy egy német eredetű könyv lehet olyan jó mint egy amerikai vagy, akár sokkal jobb is. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. 


Myspace 

- Egy könyv, amire nem emlékszel, tetszett e vagy sem: Cassandra Clare: Hamuváros. Az igazság az, hogy ugyan idén olvastam, de se kép se hang, hogy tetszett-e. Arra sem emlékszem, hogy  mi volt benne. Na ezért nem szeretek pdf-ben, sokáig olvasni. Szóval azt hiszem majd valamikor újra kéne olvasni.







Youtube 

- Egy könyv, amit remélsz, hogy meg fognak filmesíteni egyszer: Ide kettőt fogok írni. Nem tudtam eldönteni melyik legyen xD. Az egyik Kevin Hearne: A Vasdruida Krónikái sorozata amit imádok és biztos király akció és fantasyfilmek lennének a részeiből. És az csak egy plusz ráadás lenne, ha Atticus szerepére valami jóképű színészt választanának. A másik pedig az örök kedvenc sorozatom a 39 kulcs. Imádom ezt a sorozatot és mindenképp szeretném, hogy csináljanak belőle filmet, hiszen szerintem az egész Cahill históriát remekül fel lehetne vinni a mozivászonra.


Instagram 

- Egy könyv, aminek annyira szép a borítója, hogy muszáj volt felraknod Instagram-ra: Nincs instagrammom ennek ellenére, ha választanom kéne akkor ez James Dashner: Az Útvesztő című könyvének a filmes borízós változata lenni.Ami nekem sajnos nincs meg. Mindig mikor elmegyek mellette egy könyvesboltba megállok gyönyörködni és elhatározom, hogy én ezt akkor is meg fogom venni, ha megvan régi borítóval.




Goodreads 

- Egy könyv, amit mindenkinek ajánlanál: Trenton Lee Stewart: A Titokzatos Benedict Társaság trilógia. Hogy miért? Mert ez nem egy fantasy könyv, de mégis benne van a jó és a rossz. Kedvelhető főszereplők tárháza van benne, és megmutat olyan dolgokat amiket magadtól sosem gondolnál. Nekem ez egy meghatározó könyv az életemben és úgy gondlom, hogy 9- 99 éves korig bárki olvashatja, szeretni fogja. Szomorúan szoktam látni, hogy egyáltalán nem ismert könyv pedig sokkal jobb mint a mostani, nyáltól csöpögő egy kaptafára menő tiniromantikus könyvek. Szóval mindenkit bíztatok arra, hogy olvassa el. Nem fogja megbánni :)




Ennyi lett volna ez a tag remélem tetszett nektek. Következőnek megint egy könyvvel fogok foglalkozni, de az legyen titok melyikkel :) 





2014. október 26., vasárnap

Sherry Gammon: Szerethetetlen

Sziasztok!
A mai témánk Sherry Gammon: Szerethetetlen című könyve lesz.:) Jó olvasást hozzá.

Na nézzük a könyv adatlapját:


Címe: Szerethetetlen 
Magyar borító
Írta: Sherry Gammon
Oldalszám:404
Eredeti címe: Unlovable
Fordította: Kleinheincz Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Fülszöveg:A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Az irónőról:

Soha nem hallottam még róla mielőtt a kezembe vettem volna a könyvét. Aztán rájöttem, hogy ez az első könyve, szóval nem csoda. Megnéztem az oldalát amiről ugyan nem derül ki, hogy hány éves, de az igen, hogy kedveli a magyar kiadást :) A könyv hátsó borítója azt mondja nekem, hogy New Yorkban és a férjével és gyerekeivel valamint egy pár őrült kutyával :)












A könyvről spoliermentesen, ajánlás + vélemény:
Na ez az a könyv ami konkrétan átgázolt rajtam. Puff. Csak így egyszerűen. Sokkal többet adott mint amit vártam tőle. Mondhatjuk úgy, kellemesen csalódtam. A Maxim Kiadó Dream válogatásáról eddig nem voltam valami jó véleménnyel, de azt hiszem eszek után több könyvüket veszem majd a kezembe.
Ebben a könyvben rengeteg érzékeny témát érintünk, többek között a drogot, az alkoholizmust, az éhezést és azt, mikor valakit kirekesztenek a szociális problémái miatt és úgy érzi szerethetetlen.
Maggie a tökéletes megtestesítője annak, hogy bárki bármilyen körülmények között él, attól még lehet kedves és odaadó. Nagyon kedveltem és sajnáltam egyben a karakterét, hiszen az anyja úgy bánt vele mint egy kutyával, pedig ő mindent megtett, hogy ez ne így legyen.
Seth. Elsőnek úgy gondoltam, hogy ő lesz a tökéletes, zöldszemű rossz fiú. De nem. Szerencsére épp úgy pozitívan csalódtam benne mint Maggie.
Az ő történetük van bámulatosan két szemszögből felépítve olyan zseniális mellékszereplőkkel, hogy az nem semmi. Bookettől az agyamat eldobtam és Cole is zseniális volt.
Angol borító
És ami a legjobban megfogott a könyvben, az az, hogy hihető volt. Hihetőek és sebezhetőek voltak a karakterek, és maga a történet is.
A könyvben párszor talán háromszor előfordul egy harmadik szemszög, a két drogdíleré Alané és Billé, ami elég gyomorforgató volt, tekintve, hogy igazából gyilkosok voltak. Viszont az ő esetükben is csak azért van ez a rossz berögződés, mert az apjuk verte beléjük, és ő küldte Alant is egy vágóhídra dolgozni ahelyett, hogy megvizsgáltatta volna.
Összességében egy gyönyörűen kidolgozott cselekményt láthatunk benne, olyan valós problémákkal mint a drog és az elhanyagolás, na és az alkoholizmus. Nem csöpögött a nyáltól és humoros is volt a maga módján.
Ez mind szép és jó, de volt ennek a könyvnek egy DE- je. Mégpedig a könyv szövegének a minősége. Körülbelül tíz helyesírása( alap helyesírási) hibát vettem észre benne ami valljuk be egy kicsit sok. Néhol kicsit az éreztem, mint, ha el lenne sietve a szöveg. Olvastam már ennél rosszabb magyar szövegű könyvet, de sok jobbat is.

Kinek ajánlom:

- Aki szeretne olvasni egy jó pörgős könyvet
- Aki nem fél szembenézni valós problémákkal
- Aki szereti az eredeti stílust és szereplőket
- Aki nem riad meg attól, ha egy könyvben gyilkosság van
- Akinek nem baj, ha a könyv mozgatórugója két fiatal szerelme
- Aki szereti a humort

Kinek nem ajánlom:

- Aki fél szembenézni a valós problémákkal
- Aki szereti a pompomlányokat
- Aki csak egy sima, nyálas lovestoryt vár a történettől
- Aki nem szereti, ha egy könyvben előfordul gyilkosság és kegyetlenség
- Aki nem akarja, hogy ez a könyv megváltoztassa a különböző dolgokhoz vetett felfogását

Kedvenc szereplők:

- Ebben a könyvben is szerettem a legtöbb szereplőt ez nem olyan gyakori, de az előző könyvnél is ez volt 
- De akiket kiemelnék: Maggie, Dwayne, Seth, Cole, Sam és Brooker

Kedvenc idézetek:

– Tudod, meglep, hogy elférünk hárman az autódban. 
– Hárman? Úgy hiszem, csak ketten vagyunk. 
– Én, te és a túlméretezett egód. Az három.

– Tudok főzni – mondta bizonytalanul Cole. 
– Doki, te vagy a világon az egyetlen ember, aki még a vizet is odaégetné.

– A kifogások olyanok, mint a hónalj. Mindenkinek van, és mindegyik büdös.

Én ennek a könyvnek 10/ 9.5 pontot adok :)

A moly.hu-n 330 ember csillagozta és így 89%-ot kapott.

És akkor lássuk a Spoileres részt:
Igazából, ide már nem sok mindent szeretnék írni. Örülök, neki, hogy Seth és Maggie végül összejöttek, bármennyit is szekálta Maggie a fiút. Igazán sajnáltam mindenkit aki meghalt. Barbara (Maggie anyja) elitta az egész életét. A levelek kedvesek voltak tőle, de sose tudta bebizonyítani igazán, hogy szereti a lányát. Sam kedves öregember volt, sajnálom, hogy meghalt, de ő szép boldog életet élt. És végül ott van Alan és Bill a két kegyetlen testvér, akiket annyira nem tudok sajnálni. Főleg Alan, szörnyű egy alak volt.

A második rész kívánságlistán és úgy sejtem, hogy hamar meg is lesz :)

Borítók: Nekem az angol speciell nem tetszik annyira mint a magyar, de ízlések és pofonok.:)



Közérdekű közlemény: 

Valószínűleg a mai vagy a holnap nap folyamán megcsinálok egy book taget, illetve mindenképp szeretnék egy bejegyzést James Dashner: Tűzpróba című könyvéről,és az Útvesztőről is. Ezeken kívül szívesen fogadok ötleteket, hogy miket csináljak még.( Eszembe jutott, esetleg egy top10 kedvenc karakter.) Minden ötletet szívesen fogadok :)